Az ember a munkahelyén tölti az élete felét. Nekem meggyőződésem, hogy legalább annyira fontos olyan helyet választani a munkánk helyéül, amit szeretni tudunk és amiben jól érezzük magunkat, mint hogy a családunkban ki tudjunk teljesedni, mert ha bármelyik is rossz irányba halad, akkor bizony folyamatosan mérgezi az életünket. Én azt gondolom, hogy én jól választottam, és az utolsó munkahelyemen közel húsz évet dolgoztam a nyugdíj eléréséig. Kicsit együtt érzek ilyen formán a mai fiatalokkal, mert látom és tudom jól, hogy ők már nem igazán fogják tudni ezt így megélni. Felbecsülhetetlen érzés, amikor az embert húsz év közös munka után könnyek között, hatalmas barátsággal engedik el nyugdíjba, és ezt a mai fiatalok nagy valószínűséggel így nem fogják tudni megélni, mivel három-öt évente folyamatosan helyet változtatnak, hiszen ez a trend. Ráadásul én elmondhatom, hogy tökéletesen meg tudtam találni azt, amiben jól érzem magam és amiben ki tudok teljesedni munka szintjén is, ők viszont sokszor csak a rangokat, a címeket és a nagy fizetést hajtják, ami persze egy részről érthető is, más részről azonban iszonyat romboló hatása van véleményem szerint.
Persze én leginkább annak örülök, hogy ilyen jó hangulatban, ilyen jó barátok között dolgozhattam az évek során, amire egy gyönyörű búcsú ajándék, egy szép vászonkép is mindig emlékeztetni fog a nappalink falán. Nem is választhattak volna nekem szebb ajándékot, hiszen ez a Levendula vászonkép mindig emlékeztetni fog arra, amikor a nyár végével mindenki hozta a gyönyörű levendula csokrokat és iszonyatosan jó levendula illat keringett az egész irodában, nem beszélve arról a gyönyörű lila színről mindenhol. Most ha ránézek a falra ugyanezt látom, és bizony kicsit érzem is a szeretetüket. Na és persze elfog a nosztalgia, ami önmagában azt gondolom egy nagyon jó dolog, ha az ember a szépre és a szép emlékekre fókuszál. Imádom ezt a képet.